2015. aug. 14.

Kritika 60# - Imaginary, avagy egy elképzelt élet

Sziasztok! :)
Legújabb kritikámmal érkeztem most hozzátok, melyet a címből sejthettetek is. Imaginary, avagy egy elképzelt élet c. oldalról fogok véleményt formálni ebben a bejegyzésemben, melynek írója Donna.


Kinézet: Először is azzal kezdeném, hogy amikor megláttam, ez egy Louis Tomlinson fanfiction lesz, majdnem kiugrottam örömömben a bőrömből. Imádom a srácot, és eddig még sosem kértek tőlem olyan kritikát, amit ilyen blogról kellett volna írnom. Szóval, köszönöm, hogy a rendeléssel hozzám fordultál. Most pedig, nézzük csak a designt!
A fejlécről: hát, hogy is fejezzem ki magamat... Az teljesen rendben van, hogy az egész színvilág sötét, feketés, hiszen a történet sem a csillogó, rózsaszín, sikeres, gondtalan életről szól. Ellenben a fejléceden a néhány textúra - amiből sokkal több kellene szerintem - beleveszik a sötétségbe, alig látszanak, mit is akarnak ábrázolni. Az pedig csak hab a tortán, hogy ha az ember ráviszi a kurzort, akkor még feketébb lesz, mint eddig volt, sőt, picit el is halványodik. Ez azért gond, mert így végképp nem látszik belőle túl sok. Én valahogyan hangsúlyoznám a textúrákat rajta, vagy legalábbis levenném róla ezt az effektet, mert zavaró, hogy olyan üresnek tűnik tőle az összhatás. Az elhelyezett karakter középen nagyon jó választás, elvégre ő lesz a központi figura a sztoriban. Ezzel szemben, mint te is láthatod, üresnek tűnik a fejléc, ahogyan már fentebb is említettem. A nagy űrt több apróbb képpel, textúrával töltheted ki, olyanokkal, melyek hangulatukat tekintve passzolnak a bloghoz. A cím színe nagyon tetszik, hiszen a bejegyzéseidet is ezzel a kékes árnyalattal írod. Noha a betűstílus annyira nem illik szerintem a sztorihoz, mert túl elegáns, alapvetően nem mutat rosszul a bal alsó sarokban. Az idézet remek ötlet szerintem, tartalmilag illik a blogodhoz, plusz az elhelyezését tekintve is azt mondom, jobb helyen nem is lehetne talán.
A blog háttere, ez a szürkés-feketés, repedezett kép szerintem jó választás, bár kissé egyszerű, de tekintve, hogy nem kódos a design, a célnak tökéletesen megfelelő. A bejegyzések háttere picivel világosabb, szürkésebb, ami jó, hiszen remekül el lehet különíteni. A betűk színe rajta fehéres árnyalatú, de nem annyira rikító, hogy bánthassa a szemünket, szóval nagyon jó el lett találva. Köszönet érte, hogy nem kötünk ki a blog olvasása után a szemorvosnál.
Az oldalak a fejléc alatt helyezkednek el, ami kevésbé gyakori megoldás mostanság a blogoknál, éppen ezért számít ritkának. Ugyan szépen követik egymást a menüpontok, a rárakott effektek engem picit zavarnak. Ahogyan a kurzort felé viszem, szélesebbre ugrik a doboz, és így néha nem lehet normálisan rákattintani. A fejezeteknél nagyon tetszik, ahogyan elrendezed az egyes részeket. Egy-egy kép alatt találhatóak a linkek az egyes részekhez, melyek megkönnyítik az eligazodást a bejegyzéseid között. A szereplőknél csodás képekkel és némi alap, szükséges információval tünteted fel a blogban előforduló karaktereket. A képekre szürke árnyalat került, mely így nagyon szépen összhatásban van a háttérrel. Az elérhetőségek oldalt feleslegesnek tartom - helyette egys szövegdobozba is leírhattad volna őket, valahol a modulsávban, esetleg az információkhoz csatolhattad volna. Kedves gesztus, hogy ennyire törődsz az olvasóiddal, de de szerintem nem érdemes pár sor miatt egy külön menüpontot létrehozni. A kritikáknál nagyon igényesen, külön szövegdobozokban illusztrálod, milyen véleményeket kapott eddig a blogod. Ügyes megoldás, ráadásul ritka is. Talán a Die Verfluchten blognál láttam ilyet anno, tehát nem gyakori dolog. A blogversenyeknek is külön oldalt hoztál létre, amelyeken részt veszel. Ez nyilvánvalóan szükséges, és hasznos, jobb, hogy egy kupacban van minden.
A modulsávban a szavazás található legfölül. Ezen én változtatnék a helyedben, és a fülszöveget helyezném előtérbe, hiszen az a legfontosabb egy első benyomásnál. Ha azt elolvassa valaki, és tetszik neki, újabb olvasót szereztél vele. Éppen ezért fontos, hogy minél jobban szem előtt legyen. Terjedelmét tekintve kellőképpen hosszú, nem egy nyúlfarknyi kis ismertető, amiből semmit nem tudunk meg. Tartalmazza, kik a főbb szereplők, és hogy miből adódik majd a "konfliktus" helyzete. Amikor elkezdtem olvasni, egyre jobban lenyűgözött. Nagyon jól van megfogalmazva, ráadásul izgalmas is, mindenképpen folytatásra ösztökél. Egyszóval, úgy tökéletes, ahogyan van, megfelel az elvárásoknak.
Az információk fül kellő olyan dolgot tartalmaz a blogról, amit érdemes tudnunk. A részek érkezésének megjegyzése külön tetszik, látszik, hogy törődsz az olvasóiddal, hiszen előre írod ki, mikor várhatóak újabb fejezetek. A chat boxod színét tekintve kitűnően beleolvad a háttérbe. Ez így szép és jó, ám a betűszíneket kissé halványnak találom rajta. Szerintem valamennyivel lehetnének fehérebbek, például annyira, mint a bejegyzéseknél, hiszen annyi világosság nem árt neki, és máris jobban olvashatóbb lesz minden üzenet. A könyvborítóról annyit, hogy ellentétet sugároz. Louis van rajta, amint éppen mosolyog - egyedüli karakterként, hozzáteszem -, de eközben az egész hangulat annyira búskomor a sötét színek miatt. Szerintem picit világosítani kellene rajta, vagy lecserélni Lou képét, hogy ne legyen ennyire paradoxon a helyzet. A textúrák halványak, szabad szemmel alig látható valami rajta, a cím pedig olyan stílusú. akár a fejlécen. Azaz el tudnék képzelni valami más típust a helyére, amely kevésbé elegáns.
Összességében tehát egy alapjában véve igényes, szépen elrendezett külsejű blogról beszélhetünk, melyen csupán 1-2 olyan apróság van, melyet én személy szerint megváltoztatnék, de persze ezek csak tanácsok voltak. Ha neked tetszik a blog, az a fő, hiszen te vagy az írója. Amit viszont mindenképp megfogadnék a helyedben, a fejléc átalakítása, hiszen hangulat és színek ide, vagy oda, mégis kissé üres hatást kelt.
3/5

Történet: Amikor először megláttam a blogodat, körülbelül örömtáncot jártam, annyira boldog voltam, hiszen láttam, Louis Tomlinson fanfictionről van szó. Imádom a srácot, a One Direction is egy kedvencem, így alig vártam, hogy elkezdhessem az olvasást - ami a sok rendelés miatt kissé nehezen indult be, hogy őszinte legyek. Ám amikor a prológusodhoz értem, szinte tátva maradt a szám a végére:
A bevezetőd, ha jól vagyok informálva, a jövő egyik jelenetképét dolgozza fel - noha a prológusoknál a múlt megragadásának lényege gyakoribb verzió. Itt (is) látszik, hogy törekszel az egyediségre a sztori kapcsán, mely láthatóan sikerülni fog. Egyszerűen zseniálisnak találtam az átvezetést, mely a múlt egyik emlékével indult, s a jövőbeli jelennel folytatódott. Az a régi kép, mely megjelenik Louis előtt a kábítószer hatására, fantasztikusan van illusztrálva. Tényleg olyan, mintha éppen akkor valóságos lenne, noha tudjuk, hogy nem az, és amint Harry belép az ajtón, egy csapásra szertefoszlik minden. Visszakerülünk a rideg jelenbe, ami nem egy túl boldog képet vetít ki elénk: Louis-t meglehetősen rossz állapotban látjuk, a mélypontjainak egyikében, de ez másnapra valamilyen szinten sikerül kihevernie - ám akkor már látni rajta, hogy drogfüggővé vált, és csak az anyag jár a fejében, ami elég szomorú, hiszen panaszra aligha lehetne oka. Ebből adódóan nem értjük először, miért is jutott el idáig az énekes, elvégre, mindene megvan, amit csak kívánhat. Ez volt az első kérdés, ami a fejünkben motoszkált, ha a sorok végére értünk, s rögtön választ is várnánk rá. Ehhez azonban el kellett kezdeni a folytatást:
Gyakorlatilag a fejezeteken keresztül Louis szemszögét olvashatjuk végig, ám mégsem E/1-ben íródik a történet. Nagyon jól megoldottad a helyzetet, elvégre nem ő a beszélő, a gondolatait csak ritkán tudjuk pontosan, mégis annyira jól átérezzük a helyzetét, annyira élethűen szemlélteted a vele történő eseményeket. Hat rész leforgása alatt rengeteg minden zajlik le, van, hogy egyszerre: betekintést nyerünk a családi hátterébe, a régi emlékeibe, egy átlagos napjába, koncertjeikre és a lányokkal való kapcsolatába - ez utóbbi inkább a házibulihoz köthető, melybe Zayn invitálja el. Itt ismerkedik meg alaposabban a drogdíler testvérekkel, Suzie és Jeremy Lennox párosával, melynek is inkább női tagja, aki bevezeti őt a kábítószer és az élvezetek valamennyivel alaposabb világába.
Valahogy az ember bensőjében - bár lehet, csak én voltam így vele - olvasás közben mindig ott uralkodott némi sajnálat, esetleg szomorúság, melyet Lou iránt érez. Ha éppen nem amiatt bosszankodunk, hogy begyógyszerezi magát a nagyobb koncentrálóképesség érdekében, a múltban történt gyerekkori emlékeiről szerzünk tudomást, melyek többsége az apjához köthető, s hát, hogy is fogalmazzak, nem éppen valami boldogok. Mindenesetre, hála az égnek, ettől eltekintve voltak viccesebb momentumai is a történetnek, melyek tényleg azt idézték: igen, valóban, ez a One Direction!
Röviden összefoglalva tehát, tényleg csak annyit tudok elmondani, hogy rettenetesen ígéretesen hangzó sztori írója vagy. Nem elég, hogy egyedi - hiszen ilyesfajta bloggal még nem találkoztam -, de emellett számos más pozitívuma is van. Példának okáért, az írásmódod. Fantasztikusan írsz, de erre a későbbiekben ki fogok térni, hisz ez nem a megfelelő topik. A másik dolog emellett az, hogy valóban úgy adod át az eseményeket, mintha közvetlen közelről mi is szemtanúi lennénk azoknak, minden adott szituációt nagyon jól el tudunk képzelni, hála a kifejezésmódodnak. Az pedig csak hab a tortán, hogy a történeted tele van izgalmasabbnál izgalmasabb fordulatokkal, melyeknek köszönhetően egyáltalán nem lehet egyhangúnak vagy vontatottnak nevezni a sztorit.
Amit még szintén nagyon kedvelek a stílusodban az, hogy amikor visszaemlékezést írsz, hihetetlen módon ráérzel annak visszavezetésére, s a hangulatot is úgy formálod meg, hogy az valóban úgy tűnjön, mintha változna az idővel egyetemben. Ilyet alapvetően szerintem nehéz elérni, pláne úgy, hogy még jól is sikerül ennek leírása, de neked nem okozott gondot, ahogy láttam.
Az alapsztoriban rengeteg fantáziát látok még: mivel az elején vagy, nem érte az olvasókat annyi sokkoló meglepetés, hogy a fejükre álljanak döbbenetükben, így rengeteg ötletet vihetsz később bele, mely váratlanul fogja érni őket. Természetesen, mondanom sem kell, de ha már itt tartok: feliratkoztam a blogodra, annyira eszméletlenül tetszik. Olyan ritkán olvasok egy jó Louis Tomlinson fanfictiont, hogy a tied teljesen megfogott. Ugyan szomorkásabb, borúsabb hangulatú, nem az a fenékig tejfel típus, ám pont ettől tökéletes, hiszen a többség a tökéletes, gondtalan sztáréletről szól.
Csak ismételni tudom magamat zárásképpen: jó, szuper, izgalmas, fantasztikus, egyedi. Ez az öt szó, amivel jellemezni tudnám az Imaginaryt. Gratulálok az eddigi munkádhoz és belefektetett energiádhoz. El kell mondanom, szerintem megérte, hiszen ritka az olyan tehetséges író, mint amilyen te is vagy.
5/5

Szereplők: Nos, itt nem egyszerű a helyzet, hiszen ha már csak a bandát nézzük, alapból öt fiút kellene jellemezni. Ezen kívül ott vannak még a Lennox testvérek, akik ugyebár elég fontos szerepet töltenek be a blog történetében, így nem maradhatnak ki a sorból. Bár mivel még a sztori elején jársz, picit nehéz lesz véleményt alkotnom róluk, ám ez nem a te hibád, csak képtelen vagyok normálisan összeszedni a gondolataimat - ne haragudj, ez a nyolc óra munka ma totálisan betett.
Szóval, lássuk is a medvét! A fiúk sokan vannak, így nem is mindenkire fogok kitérni annyira bőven. Egyértelműen a főszereplőnk Louis, aki egyötöd szerepet tölt be a One Direction életében. Mind ismerjük, hiszen világsztár: kamerákon keresztül annyit tudunk róla, hogy kedves, jótékony, állandóan életvidám, humoros srác, aki nem mellesleg piszkosul jól néz ki. A te blogodban ez kissé másképpen jön le. A mindig nevető fiú valamennyivel a te képzelőerőd által komolyabbá vált, gondterheltebb, sokkal zavarosabb élettel rendelkezik, mint azt bárki is el tudná hinni. A külsejét tekintve leginkább a hajáról kapunk infót - arról, mennyire kócos -, de annyira nem dolgoztad még ki ezen a téren. Tudom én, hogy ismert, ezért felesleges, plusz ott a kép is róla, de semmiképpen nem szabad kihagyni a szöveges jellemzést sem. A személyisége ellenben nagyon jól fel van építve, talán a legjobban az összes szereplő közül, s ez is lehet az oka annak, mennyire kedvelem őt - meg hát amúgy is, csak rá kell nézni. Számomra mindenképpen pozitív karakter, hiába van most a gödör alján. Innen lesz kiút, remélhetőleg, melyet a szerelem hoz el számára.
Liam és Zayn úgy festenek ebben a történetben, mintha kissé negatívabb figurák lennének - nem a szó legszorosabb értelmében, bár azt azért a számlájukra írnám, hogy rendszeresen drogoznak. Valamiért eddig úgy tűntek fel mindketten, hogy nagyon laza, kissé talán érdektelen karaktert is játszanak, pedig például Liamre ez a való életben szerintem nem jellemző. Mindenesetre, őket is alaposan kidolgoztad, ami a személyiségüket illeti. Szép munka!
Csak így áll a helyzet Harryvel és Niallel. Noha róluk esik szó legkevesebbszer a tagok közül, nagyjából van elképzelésünk az ő jellemvonásaikat illetően is. Lényegesen pozitívabb, mint a két másiké, hiszen eddig nem derült ki róluk semmi piszkos kis titok. Kedvesek, aranyosak, lelkiismeretesek, egyszóval tudják, hogyan kell illően viselkedni egy világsztárhoz képest.
És most jöjjenek a később felbukkanó szereplők: az egyik ilyen Suzie, aki egy drogos lány. Eleve nem nagyon értek egyet azzal, ha valaki kábítószerezik, na de lány létére ez még rosszabb szituáció, pláne, hogy sokszor a testével kell fizetnie érte. Belőlem ez nem sajnálatot vált ki, hiszen ő választotta ezt az életformát. Sokkal inkább szánalmat - borzasztó belegondolni, hogy ez a szitu azért teljesen hétköznapi, és van, akivel meg is történik. Oké, lapozzunk, a végén még elérzékenyülök. Tehát, a külsejét jól kidolgoztad, de még lehet rajta csiszolgatni, hogy valamennyivel egyedibb legyen. Személyiségileg még nem sokat tudunk róla, de valószínűleg nem egy rossz ember, csak a körülmények miatt viselkedik sokszor úgy, ahogyan szokott. Én remélem, hogy sikerül megváltoznia, és egy jobb életre lelnie - talán Louis oldalán. 
Összességében ők voltak a főbb karakterek a blogben, de mellettük azért még felbukkannak mellékszereplők is, mint például Jeremy, Anthony, vagy akár Louis családja. Róluk igazából nem szeretné szót ejteni, hiszen még kiforratlanok, nem is lényeges a szerepük a jelen sztori szerint. Úgy gondolom, külsőt tekintve több hangsúlyt is fektethetnél picit a karakterépítésbe, hiszen az nyilván nem elég, ha valakiéről azt írod, fekete haja van és barna szemei - csak egy példa -, hiszen több ezer ember él így a világban. Milyen az alkatuk? Az orruknak formája? Van-e jellegzetes arcvonásuk? Tetoválásuk, piercingjük valahol? Érted a lényeget, gondolom. Mindenesetre az, ahogyan a személyiségeket adod át szövegen keresztül az olvasóknak, lenyűgöző. Annyira jól átjön, hogy egyénként formálódnak meg előttünk az adott szereplők, amit alapból nehéz elérnie egy írónak. De mint említettem, úgy látszik, számodra nincs lehetetlen ezen a téren. Csak így tovább!
5/5

Fogalmazás, stílus: Na, hát itt, azt hiszem, rövidre fogom a dolgot, hiszen általában akkor írok sokat, ha valamiféle hibát találok az írásod bármely részén. Nálad azonban... semmi ilyesmire nem leltem, hiába olvastam végig a prológust plusz hat részt alaposan. Ki is fejtem, mi volt az, ami annyira tetszett benne:
Egyszerűen fantasztikus stílusod van. Remekül bánsz a szavakkal, de tényleg. Szinte olvastatják magukat a sorok, annyira jól megfogalmazod őket. Mindig érthető, mit akarsz átadni a közönségednek. Kerek mondatokat használsz, melyek ráadásul összetettek is, és annyira jól eltalálod, milyen szavakat kell használni egy adott szituációban, hogy ehhez már tehetség kell. A gyönyörű,alapos, és hosszas leírásaid mellé teljesen szabályos, megfelelő mennyiségű párbeszéd társul. Élethű szituációkról írsz, melyekre reális válaszreakciók érkeznek vissza.
A drámaibb, meghatóbb részek mellé - melyek főként a visszaemlékezésekben gyakoriak - humor is párosul néhol. Rengeteg olyan vicces szitu történik a történetben, ami mosolygásra késztet, és jó kedvre derít, amit mindenképpen piros pontként könyvelek el neked. Nagyon nehéz ugyanis az olvasóból olyan érzéseket kicsalni, mint például az együttérzés, a nevetés, esetleg a sírás/szomorúság, de úgy tűnik, nálad mindez működik. Kíváncsi vagyok, a későbbiekben milyen esemény láncolatok fognak érzelmi hullámvasutasat játszani a történeted olvasó bloggerekkel. 
Helyesírási vagy elgépelési hibával nem találkoztam, és ez nagyon ritka manapság, hiszen még a legjobbak is olykor vétkeznek. Nálad azonban konkrétan semmi problémát nem láttam ilyen téren, pedig alapos voltam, elhiheted. Szóval meg vagy dicsérve, többszörösen. A kiváló alaptörténetért, a szuper szereplő gárdáért, s persze a hibátlan írásmódodért. 
5/5

Összesen: 18/20
Sok sikert a továbbiakban ehhez a csodás bloghoz: 

2 megjegyzés:

  1. Kedves M. Gin!
    Nagyon-nagyon köszönöm a hasznos, mindent átfogó, és részletesen kifejtett véleményed, azt hiszem jelen helyzetben pont egy ilyen hosszú kritikára vágytam. :) Az eddigi munkáidba beleolvastam rendelés előtt, ezért mikor megláttam, hogy elkészült, eleinte kicsit félve kattintottam rá a bejegyzésre (annak ellenére is, hogy nagyon kíváncsian vártam a kritikádat), de mégis sikerült egy huzamban végigolvasnom. :D
    Nagyon sok hasznos tanáccsal láttál el, amiket nem győznék elégszer megköszönni! :)
    A fejléc az első munkám, és nagyon látszik rajta, hogy amatőr; bár néhány nap alatt sikerült többé-kevésbé kiismernem a photoshop-ot, annyira nincs érzékem a dizájnoláshoz, hogy az már fájdalmas a szemnek. :D De nem adom fel, egyszer biztosan sikerül valami elfogadhatót készítenem. Köszönöm a tanácsokat ezzel kapcsolatban (is), mert általad legalább van egy halvány fény az alagút végén, mely jelzi, hogy merre induljak el a témában. :D (A cím betűtípusa nekem nagyon bejön, szóval ezt nem szeretném megváltoztatni, de valójában minden másban teljesen igazad van.)
    Az elérhetőségeket tényleg inkább egy modulba pakolom, a fülszöveg a szavazás fölé kerül, a cbox szövegének a címét pedig a bejegyzésekéhez igazítom. :)
    Könyvborítót készíteni eredetileg nem terveztem, azonban egy esős, nyári délutánon, tébolyodott állapotban úgy döntöttem, egy kis photoshop-gyakorlással ütném el az időt. Most, hogy mondod, valóban morbid egy kicsit, hogy a sötét, komor alapra egy olyan képet választottam Louis-ról, amin úgy vigyorog, mint a vadalma. :D
    A történetről írt véleményedet olvasva nem bírt nyugton maradni a gyermeki énem; elkezdtem ugrálni meg táncolni, mint egy kerge félcédulás. Komolyan, elképesztően jól estek a szavaid, az meg, hogy fel is iratkoztál... Hát, amikor elküldtem a rendelésem, maximum tíz pontra számítottam a húszból, szóval nem kis meglepetés ért. :D
    A bevezetés valójában nem egy bizonyos emlék; inkább az adott emlék pár óra erejéig az ellentettjére változott a fejében, de erről bővebben majd a nyolcadik részben, nem fogok spoilerezni. :D
    Nagyon köszönöm, hogy rávilágítottál arra, hogy bár elég sok részletes leírás van a történetben, de ebből igen elenyésző a szereplők külső jellemzésének száma. Azt hiszem, erre figyelni fogok a későbbiekben, mert tényleg csak nagyon alap tulajdonságokat említettem a karakterek megjelenését illetően. (Annyira a személyiségek megalkotására helyeztem a hangsúlyt, hogy ez fel sem tűnt, pedig nagyon durva hiba.)
    Összességében hihetetlenül sokat segítettél, köszönök mindent, és remélem, hogy a későbbiekben is tetszeni fog (ha meg nem, nyugodtan elmondhatod majd azt is). :)

    Hálám örökké üldözni fog:
    xxx Donna

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Donna! :)
      Nagyon örülök, hogy segíteni tudtam a kritikámmal, és hogy a tanácsaimat is megfogadod majd.
      Jól estek a szavaid, s az is, hogy nyomon követed a munkásságomat, mint kritikaíró. Ezúton is köszönöm, hogy hozzám fordultál, mert megtiszteltetés volt a blogodról írni. Louis a kedvenc bandatagom, ezért nagy örömmel láttam neki az olvasásnak, és hát a feliratkozás egyértelmű volt már a prológus után... :)
      Nagyon sok sikert kívánok a továbbiakban: M. Gin

      Törlés

Anaya zatracone-dusze